Jelentem, nem sikerült tartanom a beígért “egy hétig nincs munka” vágyamat, hiszen ahogy az előző posztot írtam, másnap csörgött a telefon és már kilátásba is került újabb két éjszaka, egymás után. Bevállaltam, mert kell a zsé az új telóra, plusz motivált, hogy végre tudok vinni magammal notebook-ot is, hiszen épp itthon üdült egy. Érdekes egyébként, hogy hiába a sok fasza játék, igazán csak a passziánsz tudott lekötni, pedig időm lett volna bőven egész éjszaka NFSU2-zni, vagy San Andreasozni.
Szóval passziánsz all-night-long, plusz zenehallgatás telefonról. Vicces tény, hogy ha átmegyek az épület másik végébe, akkor még egy gyenge wifi jelem is lett volna netezni, de erre csak hazaindulás előtt kb. egy órával leltem rá. Mindegy, így is hamar eltelt ez a 2X16 óra, köszönhetően annak, hogy az egyik ott dolgozó srácnak egyik nap sem volt túl sok dolga, így délután 6 és este 10 között a fotózás rejtelmeit
tárgyaltuk ki az udvaron. Szóval ez most könnyű pénz volt, de azért remélem, hogy most lesz egy kis időm pihenni.
Most hétvégén rendezték meg a Kempász Fesztivált a Nagyerdőn, s nem hiszem el mekkora mázlijuk volt. Két évvel ezelőtt, amikor kinn voltam nyári gyakorlaton, végig esett az eső, s ha éppen nem is zuhogott, akkor a híg fossá ázott talajon lehetett cuppogni, amit később szénabálákkal súlyosbítottak, mint talajmegkötő anyaggal. Idén is megijesztette a fesztiválozókat az idő, de ezúttal sokkal jobban jöttek ki belőle. Csütörtökön iszonyat durva vihar készülődött – s aztán szépen elmaradt. Ebből a fesztiválozók csak az elillanó hőséget profitálták, az eső nem áztatta el a fesztivált. Mondjuk azt nem tudom, hogy hajnalban mikor kezdett esni, lehet, hogy a záró koncerteket már nem lehetett zökkenőmenetesen megrendezni, s a sátorozók is kaptak egy kicsit így az esemény végére, de végső soron szerencséjük volt a rendezőknek és a látogatóknak. Egy kicsit én is átéreztem a fesztivál hangulatát, mivel a rendezvény a munkahelyemtől nem messze volt és igen intenzíven lehetett hallani a muzsikát, főleg csütörtökön, amikor a szél arra fújta. Egyébként beteg, hogy van aki még hajnali fél hatkor is tud bulizni, amikor már rég világos van – ugyanis eddig lehetett hallani a zenét kb.







0 beszólás - Neked mi a véleményed?:
Megjegyzés küldése