Ismét itt vagyok és egy jó hír azoknak, akik már várják a visszatérésem (vagy egy rossz azoknak akik nem), hogy holnap az utolsó hárdkór műszakomat nyomom, utána pedig ismét sokat fogok posztolni. Az elmúlt napokban azért a munka mellett is tüsténkedtem, egy régóta ígért dolog fog hamarosan itt bekövetkezni, amiről sokat még nem szeretnék elárulni, majd mindenki látja, amikor kész lesz.
Na lássuk mi történt a napokban: volt itt sok minden kérem szépen, többek közt 24 órás két munkahelyes történet és 32 órás három munkahelyes is. Annyit elárulok, ha ilyen megpróbáltatás elé értek az életben, inkább skippeljetek, mert ez még akkor is horror, ha közben tudsz aludni. Másnap tiszta hulla voltam és még a kávé sem segített, sőt... Gyerekek, nem éri meg. Holnap még egy utsó 16 órás etapot tolok, aztán csak a jó öreg 8 órás műszakok jönnek, szám szerint 5 darab, a hónap végén pedig egy teljes hét pihenő. Ez alatt azt tervezem, hogy elviszem Mrs. Sztiv-et Hajdószoboszlóra egy étterembe, azt viszont még nem tudom, hogy melyikbe. Ezúton kérem azokat, akik jártasak a hajdúszoboszlói gasztrokultúrában, javasoljanak olyan éttermeket, ahol érdemes megfordulni. Én eddig a Kemencésben jártam (asszem ez a neve), ahol véletlenül pont ott volt Damu Roland is, a kaja finom volt és dekoráció is hangulatos (igazi hortobágyi hangulat), illetve a Nelsonnak a cukrászdájában, ami nem csak hogy kedvező árfekvésű, de igazi eyecandy is, bármikor átváltoztathatnák magukat elit étteremmé, olyan a berendezés. Szóval aki ismer jó helyet Szoboszlón, az kommentben jelezze és pár mondatos tapasztalatoknak is örülnék.
Tegnap láttam a bronzmeccset a VB-n és azt kell, hogy mondjam rendkívül színvonalas mérkőzés volt. Nem vagyok focinéző, mint ahogy már írtam, művelni jobban szeretem (bár abban sem vagyok nagy ász), de tegnap este munka közben nem volt más dolgom és úgy döntöttem, hogy bekapcsolódok a Németország - Uruguay meccsbe. A 25. perc környékén kapcsoltam be a tévét, az állás 1-1 volt. A két csapat derekasan küzdött, nem volt sok közjáték, kapuról kapura játszottak, közel azonos erőbedobással, amit azért az urugay-i válogatott játékosairól én nem gondoltam volna. Előzetesen egyértelmű német fölényt jósoltam, ami nem jött be, hiszen a mérkőzés az utolsó pillanatig a levegőben lógott (erről kicsit lentebb). A félidőtől megindult az őrület, először a dél-amerikai csapat vette át as vezetést nagy meglepetésre, aztán rá öt perccel a friccek egyenlítettek, a közönség meg extázisban volt. Kicsit később a németek újra gólt rúgtak, s ezzel az állás 3-2 lett, viszont egyik csapat se lazsált; a németek előnyük megtartásáért, az uruguay-iak pedig az egyenlítésért küzdöttek. Azt hiszem mindent elmond a mérkőzésről, ha az utolsó másodpercet bemutatom. A két perces hosszabbítás utolsó fél percében egy szabálytalanság miatt a bíró szabadrúgást rendelt el az uruguay-i csapatnak, a német gólvonaltól nem messze. A lövés már a hosszabbítás letelte után, de még a hivatalos időben érte el a kaput, szó szerint, hiszen egy hatalmas kapufa keretében pattant le róla biztosítva ezzel a németek harmadik helyét a tornán. Valószínűleg a német kapus kivédte volna a lövést, ha kicsit lentebb talál, de ez tökéletesen jellemzi az előző 90 percet. Azt kell mondja, hogy az uruguay-i válogatott igazán megdolgozott a 4. helyért, és igazi dicsőségként könyvelhetik ezt el, hiszen ők biztosan mindent megtettek érte.
És végül Rise Against - Audience of One. Tegnap reggel munkába menet előtt benyomtam az iTunes-on egy német metalrádiót és többek között ez a szám ment rajta abban a 10-15 percben, amíg hallgattam pakolás közben. A Give It All című számokat ismertem már és nagyon odabasz, de ez most az új kedvencem.
És végül Rise Against - Audience of One. Tegnap reggel munkába menet előtt benyomtam az iTunes-on egy német metalrádiót és többek között ez a szám ment rajta abban a 10-15 percben, amíg hallgattam pakolás közben. A Give It All című számokat ismertem már és nagyon odabasz, de ez most az új kedvencem.







1 beszólás - Neked mi a véleményed?:
Üdv újra a blogger világban! :)
Megjegyzés küldése