Idealista vagyok. Bár ez a legtöbb olvasómnak talán nem újdonság, de hát ez van; már-már filmekbe illő jeleneteket szeretek magam köré álmodni, amelyeket persze általában sohasem valósítok meg. Szeretem ha idillikus állapot vesz körül, pontosabban szeretném, mert valószínűleg ilyeneket tényleg csak a filmekben láthatunk, vagy néha-néha elkapunk egy pillanatot, amit megfogni úgysem tudunk, mert ebben rejlik a szépsége. Az ember gyarló, ezt sokan mondták már. Sohasem azt értékeljük, ami éppen van, hanem, amit szeretnénk, ahhoz hasonlítjuk a jelenlegi helyzetet, így aztán az élet marad egy örökös futás a vágyak után. Ki ne képzelte volna maga elé az állapotot, hogy 10-15 év múlva hol szeretne lenni. Ha erre gondolok, én egy kényelmes nagyszobát látok magam előtt, az általam kedvelt minimál design szellemében tervezett bútorokkal, kényelmes, intenzív színű fotelekkel és ami a legfontosabb: nyugalom van. Ebből az utolsóból látszik, hogy ez csak ábránd, hiszen még ha megvalósítom – akár erőmön felül is – ezt a szobát, a nyugalom, mint konstans tényező, sohasem jön el. Mindig aggódunk valami miatt. Ez általában a pénz, vagy egy előttünk álló kihívás, akadály, ami már önmagában megszünteti a nyugalmat. Ergo sosincs nyugtunk. Talán érdemes lenne tanulnunk, nekünk, a civilizáció állítólagosan legmagasabb fokán álló kultúrának a keleti bölcsektől, akik már évezredekkel ezelőtt is megmondták, hogy a jelen a legfontosabb, ezt kell kiélvezni és nem a múlton merengeni, vagy a jövőn aggódni. Miért van az, hogy amíg mi 107 centis Full HD LCD TV-vel, full extrás luxusautóval, csillogó ékszerekkel, temérdek pénzzel nem tudunk olyan kiegyensúlyozottak lenni, mint egy szerzetes a Himalájában, mindenféle földi jó nélkül?
0 beszólás - Neked mi a véleményed?:
Megjegyzés küldése